Említettem már, hogy sokfajta (talán 20 körüli) tartalomkezelő rendszer létezik. Az utóbbi években a Joomla és a Drupal rendszerek tettek szert igen nagy népszerűségre. Ezt többek között egyszerű és könnyű kezelhetőségükkel sikerült elérniük és a felhasználók igényeit figyelembe vevő újításokkal az újabb verziókban.
A különféle rendszerekhez demo oldalakat hotak létre a fejlesztők. Ez azt jelenti, hogy bárki kipróbálhatja az egyes rendszereket anélkül, hogy fel kellene őket telepítenie a gépre. Mindössze néhány kattintás és máris láthatjuk, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak az egyes oldalak, melyiknek van tetszetősebb kinézete, esetleg melyiknek a legbarátságosabb a kezelőfelülete.
Aki tehát szeretné kipróbálni magát a portálépítésben, de nem szeretne vacakolni az egyes rendszerek letöltésével, telepítgetésével, beállítgatásaival az látogasson el a http://demo.cmsaward.hu/ oldalra és már válogathat is a rendszerek közt. Az oldal felépítése nagyon puritán de annál zseniálisabb az egész. Mindössze három lenyíló menü "áll a rendelkezésünkre." Az elsőben a kategóriát kell kiválasztani, ahol is értelemszerűen bökjünk a CMS menüpontra. Ekkor a mellette lévő lenyíló menüben elénk tárul a Kánaán és kiválaszthatjuk a kipróbálni kívánt tartalomkezelőt. Ha kiválaszatottuk aktív lesz a harmadik lenyíló is, ahol azt tudjuk kiválasztani, hogy mezei felhasználóként vagy adminisztrátorként szeretnénk tesztelni a rendszert. Értelemszerűen adminként az összes beállításhoz hozzá tudunk férni, míg userként csak a külcsint vehetjük szemügyre. Tehát válasszunk egy kedvünkre való rendszert, bökjünk a Go gombra és láss csodát, máris van egy működőképes rendszerünk. Azonban ne feledkezzünk meg egy fontos dologról. Ha adminként szeretnénk kipróbálni valamelyik rendszert, akkor ez a galád oldal kérni fog tőlünk egy felhasználónevet és egy jelszavat. Na de ne tessék kétségbe esni, mert ez az adatpáros megtalálható az oldal tetején. Vagyis a készítők (nagyon okos módon) minden oldalhoz létrehoztak egy teszt adminisztrátort, amelyhez az admin / DemoADM2008 felhasználónév / jelszó párost tudjuk használni. Most már tényleg semmi akadálya, hogy próbálgassuk a rendszereket.
Hölgyeim és uraim, egy nagy csésze kávét a kézbe, a család többi tagját elhajtani TV-t nézni, és irány a demo oldal!
Mindenkinek kellemes tesztelgetést kívánok!
Írottam az Úr 2009-ik esztendejében, Szent György havának 23 napján. :)

Köszi hogy leírtál mindent lépésről lépésre. Így már jöhet is a kv-s tesztelgetés. Bár ilyenkor érdemesebb azt az összehajtós tasztatúrát nyomogatni:) (Na jó csak magamból indultam ki....Én tuti ráönteném:))) Egyébként gondolkozom a Magyar népmesék fun klub megalapításán. Remélem csatlakozol:))))
VálaszTörlésNemtom, teával is működik-e... :-)
VálaszTörlésNusi, engem beveszel?
Naná:) Ki nem hagynálak:)Holnapra mindenki szerezze be csengőhangon a zenéjét:) A web2esek ezen csörögjenek:)))
VálaszTörlésMi az, hogy szerezzük be? Aki ilyen profi weblapszerkesztővé nőtte ki magát, attól minimum elvárom, hogy feltöltse valahová a csengőhangot! :)
VálaszTörlésCsatlakozom a kávézáshoz és a klubhoz is.
VálaszTörlésCsaba köszönöm ezt az érthető, átlátható irományt. Kezdek rákapni a netre, ami nem tudom, hogy egy ilyen jó kis csapat nélkül sikerült-e volna.:)